A Keselyű egyik legnagyobb erőssége a szereplői. Nem szuperhősök vagy túlrajzolt figurák, hanem olyan emberek, akik bármelyikünk szomszédjai lehetnének. Mindegyikük hibázik, fél, küzd – és ettől lesznek igazán hitelesek.

Budai alezredes, a nyomozócsoport vezetője nem egy klasszikus hős. Tapasztalt, kemény, de nem érinthetetlen. Tudja, hogyan működik a rendszer, és azt is, hogyan kell néha áthágni a szabályokat, ha valóban el akar jutni az igazságig. Ő az, aki nemcsak a gyilkost üldözi, hanem az igazságért is harcol, még akkor is, ha az kényelmetlen másoknak.

Szigeti Zalán, a pizzéria-tulajdonos, aki akaratán kívül keveredik bele az ügybe, egészen más típus. Egy civil, aki semmit sem tud a nyomozásról vagy a bűnözésről – mégis lassan bevonódik, és fontos szereplőjévé válik a történetnek. Az ő jelenléte segít az olvasónak is könnyebben belehelyezkedni a történetbe, hiszen vele együtt próbáljuk megérteni, mi történik.

És ott van Keselyű Richárd, a gyilkos, akiről a regény a nevét kapta. Ő nem egy sablonos „rosszfiú”. A karaktere mögött komoly lelki torzulás és intellektuális játszma is húzódik. Több mint két évtizeden át rejtőzött, miközben újra és újra gyilkolt – úgy, hogy senki sem tudott a tetteiről. A Babits-idézetek, amelyeket az áldozatai mellett hagy, nemcsak furcsaságok, hanem üzenetek. Ő nem csak öl, hanem valamit mondani is akar vele – és ez teszi még ijesztőbbé. Hideg, számító és intelligens: egy olyan figura, akitől nemcsak félni lehet, hanem akit megérteni is próbál az olvasó – még ha ezt nehéz is elfogadni.

A női karakterek kicsit kevesebb figyelmet kapnak, némileg háttérbe szorulnak a férfi szereplők mellett. Ez a regény egyik kevésbé erős pontja, de nem vesz el sokat az összképből.