Robert Galbraith: A fémjelzett ember
Tartalomjegyzék
Minden egyes Cormoran Strike könyvet tűkön ülve várok. Nem is kérdés. Egyrészt mert imádom ezt a sorozatot, másrészt mert J. K. Rowling áll mögötte, és hát valljuk be… amit ő ír, arra oda kell figyelni. A Strike könyvekben is ugyanazt a zseniális történetépítést, humort és világalkotást kapjuk, mint a Harry Potterben csak itt varázspálcák helyett gyilkosságokkal és emberi drámákkal dobálózunk.
Szóval igen… remegve vártam ezt a részt is. Miért? Szabadkőműves szál pipa, Robin–Strike kapcsolat fejlődése pipa, egy újabb brutálisan összetett ügy? Pipa! És hogy mit kaptam?
Egy iszonyat jó könyvet… és közben egy hatalmas pofont.
Fülszöveg
Egy ezüstkereskedő boltjának páncélterméből megcsonkított holttest kerül elő. A rendőrség először azt hiszi, egy büntetett előéletű fegyveres rabló az, de nem mindenki biztos benne, hogy jól gondolják. Többek között Decima Mullins sem, ezért fordul Cormoran Strike magánnyomozóhoz: meg van ugyanis győződve róla, hogy a páncélteremben talált holttest a barátjáé, gyermeke apjáé, aki hirtelen, titokzatos körülmények közt tűnt el.
Minél jobban beleássa magát az ügybe Strike és társa, Robin Ellacott, az annál zavarosabbnak tűnik. Nem egyszerű ezüstkereskedő üzletről van szó: a bolt a londoni Szabadkőműves-központ mellett található, és szabadkőműves ezüsttárgyakra specializálódott. És mint kiderül, a fegyveres rablón és Decima barátján kívül is akadnak eltűnt személyek, akikre ráillik a páncélteremben talált holttest leírása.
Az ügy egyre bonyolultabbá és veszélyesebbé válik, miközben Strike-nak egyéb problémája is akad: Robin és barátja, a rendőr Ryan Murphy kapcsolata úgy tűnik, egyre komolyabbá válik, és Strike még sosem érezte ennyire sürgetőnek, hogy bevallja Robinnak, ő hogyan érez iránta.
A fémjelzett ember izgalmas, összetett története Strike és Robin viszonyában is előrelépést hoz: a sorozat minden rajongójának rég várt olvasmánya.
Történet
Nem fogom a fülszöveget újramesélni, mert teljesen felesleges. Sőt… inkább félrevezető. A könyv egyik legnagyobb problémája pont ez: nem azt kapod, amit ígér. A fülszöveg egy feszes, izgalmas, szabadkőműves összeesküvéses krimit vetít előre.
A valóság? Egy iszonyatosan lassan hömpölygő, több szálon futó monstrum, ahol a fő ügy ugyan érdekes, de folyamatosan háttérbe szorul. És itt jön a gond. Rowling (Galbraith) imád világot építeni. És ezt most is mesterien csinálja. A nyomozás hónapokon át tart, ami baromi realisztikus. A szálak kuszák, az információk lassan csorognak, és tényleg azt érzed, hogy egy valódi ügyben vagy benne.
DE… Ez a sztori nem bír el közel 1200 oldalt. Komolyan mondom, egy feszes, 400-500 oldalas regényként ez egy brutálisan jó könyv lett volna. Így viszont sokszor azt éreztem, hogy: oké, ez érdekes. Oké, ez is, de… haladunk is valamerre?
A mellékszálak egy része még működik is, de egy idő után repetitívvé válik az egész. Ugyanazokat a köröket futjuk újra és újra. És ez az, ami miatt hiába jó a történet alapja, egyszerűen elveszik a fókusz.
"– A halakat ne említsd! – mondta Robinnak Strike, miután becsukta az ajtót. – Pat a dédunokájának vette az akváriumot, de egy rivális nagymama megelőzte! – Á, értem! – bólintott Robin. – Hát, kicsit vidámabb lesz tőlük az iroda! – Igen, remek hangulat lesz, amikor a halak megdöglenek, Pat meg majd engem hibáztat – helyeselt Strike."
Karakterek
Na itt kezd igazán fájni a dolog. Mert egy dolgot le kell szögezni: Imádom ezeket a karaktereket. Cormoran Strike, Robin Ellacott, az egész iroda zseniálisak. Élnek, lélegeznek, működnek. DE… Amit itt kapunk tőlük érzelmi szinten, az már túl sok.
A Robin–Strike kapcsolat végre halad…
…majd visszaesik…
…majd újra halad…
…majd megint vissza…
És ezt nyolc könyv után már nehéz türelemmel kezelni. Komolyan, olyan az egész, mint amikor két bagzó macska egymást kerülgeti. Mindenki tudja, mi van. Ők is tudják. Mi is tudjuk, hogy ők tudják. És mégis… még mindig itt tartunk. Értem én az írói szándékot: építeni a feszültséget, hogy majd egyszer robbanjon. De Rowling ezt itt durván túltolja. Egy idő után már nem izgalmas, hanem inkább frusztráló.
Krimi hangulat
Na most jön az érdekes rész. Mert ha elvonatkoztatok a hibáktól, akkor ez még mindig egy baromi erős történet. A nyomozás realista, aprólékos, részletes. A londoni miliő működik. A sötét, nyomasztó háttér szépen fel van építve.
És amikor a könyv végre fókuszál… akkor nagyon tud működni. Csak hát… túl ritkán történik meg. Az a klasszikus „nem tudod letenni” érzés itt inkább úgy jelenik meg, hogy: „oké, most már tényleg kíváncsi vagyok, hova fut ki ez az egész” És emiatt olvasod tovább. Nem a pörgés miatt, hanem a kitartásod miatt.
Összefoglaló
Na és akkor a nagy kérdés: jó könyv ez? Igen. Élveztem? Igen. Felidegesített? Nagyon. Ez a könyv tipikusan az az eset, amikor minden adott egy zseniális regényhez, de az író túltolja. Túltolt terjedelem, túltolt mellékszálak, t últolt érzelmi huzavona. És mégis… Valahogy még így is működik. Mert a karakterek erősek. A világ él. A történet alapja jó.
És a végén csak ott ülsz, hogy na jó… a következőt is el fogom olvasni. És hát… ez mindent elmond.
Andrew Bridgeman: A szerencse fia című kiváló regényét keresd a Lira.hu oldalán e-book formában is!
Értékelés
Történet: 8/10
Karakterek: 8/10
Krimi hangulat 8/10
Kiadó: GABO Kiadó
Oldalak száma: 1072 oldal
Kiadás éve: 2026
Fordító: Nagy Gergely, Kovács-Cohner Róbert
Kép forrás: https://moly.hu/konyvek/robert-galbraith-a-femjelzett-ember