García Sáenz de Urturi: A fehér város csöndje
Spoiler mentes ajánló
Ritkán fordul elő, hogy egy regény hangulata és története ennyire magával ragad, miközben a karakterek ennyire kizökkentenek. Garcia Saenz de Urturi könyve számomra pontosan ilyen élmény volt. A baszkföldi környezet, a múlt bűnei és a jelenben újraéledő sorozatgyilkosság története az első oldaltól kezdve beszippantott. A regény atmoszférája annyira erős, hogy szinte fizikai élménnyé válik – ugyanakkor a szereplők és a párbeszédek sajnos gyakran megtörték ezt az élményt.
Az áldozatok halálát az okozta, hogy valaki méheket eresztett a torkukra. És ez még csak a kezdet.
Unai López de Ayala, bűnügyi profilalkotásban jártas fiatal nyomozó megszállottan igyekszik elejét venni a további gyilkosságoknak. Módszerei rendre felbosszantják a felettesét, Alba főhadnagyot, aki történetesen nő, és akivel ráadásul nyomozás közben zavaros szerelmi viszonyba bonyolódik.
Az idő mintha ellenük dolgozna, és Vitória lakóira újra minden sarkon veszély leselkedik. Ki lesz a következő áldozat?
Lássuk hát a Fehér város csöndjét!
Történet
A történet kifejezetten gyors tempójú, akciódús krimi, ahol az események szinte megállás nélkül követik egymást. Gyilkosság gyilkosságot követ, a nyomozás folyamatos rohanás, az idősíkok váltakozása pedig inkább fokozza, mint lassítja a tempót. A szerző nem hagy időt igazán elmélyülni: mindig történik valami új, új információ, új fordulat, új konfliktus. Ez a pörgés önmagában működik, sőt, sokszor kifejezetten izgalmas, azonban éppen ez a kapkodás az, ami a karaktereknél visszaüt. A szereplők reakciói sokszor nincsenek kellően felépítve, a döntéseik hirtelenek, a párbeszédek idegesítően darabosak, mintha a történet tempója maga alá gyűrte volna őket. Így miközben a krimi sodor és feszít, a karakterek hitelessége folyamatosan kizökkenti az olvasót.
"Az öcsém felhajtotta a nadrágja szárát, és megmutatta neki a vádliján vöröslő, sebes foltot. Nagyapa elővette a svájci bicskáját, négy részre vágta az almát, és megdörzsölte vele Germán gyulladt bőrét. Aztán egy madzaggal összekötötte a gerezdeket, és elásta őket a földbe. – Rothadj meg minél előbb – suttogta az almának. Szentül hitte, hogy mire az alma megrothad, Germán ekcémája is eltűnik."
Karakterek
Sajnos itt érkezett el az a pont, ahol rendszeresen kizökkentem az olvasásból. A karakterek viselkedése sokszor következetlen, a reakcióik kapkodók, és a párbeszédek gyakran mesterkéltek, életszerűtlenek. Többször volt olyan érzésem, mintha a szereplők nem hús-vér emberek lennének, hanem vázlatos figurák, akik csak a cselekményt szolgálják ki. A dialógusok különösen idegesítőek tudtak lenni – túlírtak, infantilisek, és gyakran teljesen kizökkentették a történet komolyságát. Nem tudom, ez mennyire a spanyol krimik sajátossága, de számomra komoly mínusz volt.
Krimi hangulat
Ami viszont zseniális, az a hangulat. A spanyol hőség, Vitória ősi utcái, a történelmi rétegek, a vallási hagyományok és az ősi mítoszok finom összemosása elképesztően erős atmoszférát teremt. A regény szinte vibrál: érezni a meleget, a feszültséget, a múlt súlyát. Olyan, mintha egy misztikus árnyalatú skandináv krimit olvasnánk – csak napfényben, méhekkel és katedrálisokkal. Ez az atmoszféra számomra sokkal fontosabbá vált, mint maga a nyomozás.
A fehér város csöndje egy rendkívül erős hangulatú, jól felépített krimi, amely történetében és atmoszférájában kimagasló élményt nyújt. Ugyanakkor a karakterábrázolás és a párbeszédek minősége számomra komolyan rontott az összképen. Ha valaki elsősorban hangulatot, történelmi-misztikus atmoszférát és komor krimit keres, annak kifejezetten ajánlott. Ha viszont a hiteles karakterek és erős dialógusok kulcsfontosságúak, érdemes felkészülni némi csalódásra.
Mindezek ellenére kíváncsivá tett a folytatásra – mert ez a világ egyszerűen túl erős ahhoz, hogy elengedjem.
Értékelés
Történet: 10/10
Karakterek: 4/10
Krimi hangulat: 10/10
Kiadó: Európa Kiadó
Oldalak száma: 640 oldal
Kiadás éve: 2024
Fordító: Vajdics Anikó
Kép forrás: https://moly.hu/konyvek/eva-garcia-saenz-de-urturi-a-feher-varos-csondje