Max Seeck: Harag

Spoiler mentes ajánló

Bevallom, Max Seeck új regényének megjelenését egyszerre vártam és tartottam is tőle. Az első rész – Boszorkányvadász – ígéretesen indult, de a végére egy nehezen védhető magyarázatba torkollott, ami jelentősen csorbította az élményt. A második kötet, Hálóban, pedig számomra olyannyira céltalan és kusza lett, hogy képtelen voltam élvezni. Egyetlen szereplő, akihez némileg kötődtem, Yusuf volt, de még ő is sokszor bosszantott az állandó angol beszólásaival.

Ennek ellenére, amikor értesítést kaptam a Harag érkezéséről, a történet szinopszisa felkeltette az érdeklődésemet. Talán ez a kötet végre túllép az elődei gyengeségein, és valami igazán maradandót nyújt. Lássuk, sikerült-e!

Eliel Zetterborgot, a RealEst nagyvállalat vezérigazgatóját meggyilkolták előkelő helsinki otthonában. A lakásban betörés nyomait nem találják, és az egyetlen nyom egy halom puzzle-darabka a könyvtárszoba üvegasztalán. Az elsőre egyszerűnek tűnő ügy azonban hamarosan igazi kihívásnak bizonyul a rendőrség számára, miután előkerül egy fénykép a múltból, rajta valami egészen hátborzongatóval… Jessica Niemi nyomozó szabadságot vett ki, hogy felkutassa a boszorkányszektát, amely korábban az életére tört. Távollétében társát, Yusufot bízzák meg a nyomozás vezetésével, ám ahogy a férfi beleássa magát az ügybe, rájön, hogy szüksége van Jessica segítségére. A gonosz ugyanis, akit mindvégig kerestek, visszatért, és a megfelelő pillanatra várva lesben áll, hogy lecsapjon… A Boszorkányvadász és a Hálóban világhírű finn szerzőjének új, lebilincselő pszichológiai thrillere a keserűség, a féltékenység és a soha be nem gyógyuló sebek regénye.

Lássuk hát a Haragot!

Történet

A regény Eliel Zetteborg, a RealEst vállalat vezérigazgatójának brutális meggyilkolásával indul. A helyszín szokatlan: a luxus otthonban nem találni betörés nyomait, és az egyetlen érdemi nyom egy kupac kirakós darab a könyvtárszoba üvegasztalán. Egy látszólag egyszerű ügy gyorsan összetetté válik, amikor előkerül egy múltbéli fénykép, amely szörnyű titkot rejteget.

Jessica Niemi nyomozó ezúttal szabadságon van, hogy személyes bosszúját – a boszorkányszektával szembeni harcot – továbbvigye. Távollétében Yusuf kapja meg az ügy vezetését, de hamarosan kiderül, hogy Jessica nélkül nem boldogulhat. A rejtély egyre sötétebbé válik, és a múlt árnyai újra előtérbe kerülnek.

A cselekményről elmondható, hogy nem találja fel a spanyolviaszt: egyszerűbb alapokkal dolgozik, mégis sikerül magával ragadnia. Bár továbbra sem kaptam kielégítő válaszokat a boszorkányszektával kapcsolatban – ami az első résztől fogva érdekel –, valahogy mégis lekötött a regény. Az egyik első fejezetben felbukkanó titokzatos figura értelmét például csak a végén értettem meg, és ez a felismerés egyszerre volt meglepő és zseniális. Egy thrillerben minden apró részlet számít, és Max Seeck ezt végre jól használta ki.

"A szerencse hozzátartozik a sikerhez. Olyan, mint a só. Anélkül nem lesz semmi a főzésből, de nem láttam még senkit, aki önmagában enné."

Karakterek

A Harag karakterábrázolás szempontjából érezhető fejlődést mutat. Jessica Niemi továbbra is a legkidolgozottabb figura, de Yusuf ebben a részben sokkal több teret kapott, és szinte a főszereplővé lépett elő. Végre nem csak egy mellékszereplő volt, hanem valódi érzelmeket és dilemmákat hozott a történetbe.

Jessica háttértörténete és látomásai továbbra is hátborzongatóak, és ezek a szálak rengeteget hozzáadnak a regény pszichológiai mélységéhez. Bár a fő antagonistát és indítékait továbbra sem tartom maradéktalanul hitelesnek, a regény megoldásai sok helyen képesek elvonni erről a figyelmet.

Krimi hangulat

A Harag igazi erőssége a krimi atmoszféra. Max Seeck most tényleg kitett magáért: a nyomozati munkát, a boncolásokat és a rendőrségi értekezleteket olyan részletességgel és hitelességgel ábrázolta, hogy olvasás közben szinte magam is ott éreztem magam a helyszíneken. A történet feszült pillanatai, a kétségbeesett hajsza az elkövető után, és a groteszk jelenetek (néhol gyomorforgató módon) mind hozzájárultak a tökéletes krimi hangulathoz.

Bármennyire is élveztem a regényt, van egy aspektus, ami mellett nem tudok szó nélkül elmenni: a köszönetnyilvánítás. Max Seeck a regény végén mindössze egy névlistát mellékel, anélkül, hogy különösebb hálát mutatna azok iránt, akik segítették a könyv megszületését. Ez az apróság talán másoknak jelentéktelen, de számomra azt mutatja, hogy az író nincs tisztában azzal, milyen sok ember munkája áll egy könyv mögött. Egy kezdő író részéről ez különösen szembetűnő, és nem hagy jó benyomást.

A Harag végre egy olyan kötet, amely túlszárnyalta elődjeit. Bár nem tökéletes, és vannak benne gyenge pontok, a krimi hangulat, a feszültségteremtés, valamint a főszereplők fejlődése miatt érdemes elolvasni. Seeck lassan, de biztosan halad egy markánsabb és hitelesebb szerzői stílus felé.

Max Seeck regényeit most kiadói áron tudjátok beszerezni az Animus Kiadó oldalán, akár E-Book formában is!

Értékelés

Történet: 6/10
Karakterek: 8/10
Krimi hangulat 10/10

Kiadó: Animus Kiadó Kft.
Oldalak száma: 384 oldal
Kiadás éve: 2022
Fordító: Huotari Olga
Kép forrás: https://animuscentral.hu/konyv/harag