Szántó Dániel: A három törvény

A könyv középpontjában egy brutális gyilkosság áll, amelynek szálai a MI-alapú humanoidok világába vezetnek. Már az alapkérdés is feszültséget kelt: vajon képes lehet egy gép megszegni a három törvényt (a gép nem érezhet, a gépnek teljesíteni kell az ember minden parancsát, ha az nem szegi meg az első és második törvényt, valamint a gép nem tehet kárt az emberben)? A krimiszerű nyomozás mellett a történet filozófiai síkon is mozog, hiszen az olvasó végig ott tartja magában a dilemmát: mi különbözteti meg az embert a géptől, és lehet-e bármikor valóban „ártatlan” az, amit mi alkotunk?

A regény nagy erőssége, hogy nem csupán a bűntény megfejtésére épít, hanem arra a folyamatos feszültségre is, amit a titkok elhallgatása, a bizonyítékok eltűnése és a rendszerbe vetett bizalom hiánya teremt. Sokszor nem is a tettes kiléte a kérdés, hanem az, hogy a társadalom képes-e elfogadni egy olyan igazságot, amely alapjaiban rengeti meg a világképet.

Ugyanakkor a sodró lendület néha a történet rovására megy: előfordulnak logikai ellentmondások és kisebb következetlenségek, amelyek kizökkenthetik a figyelmesebb olvasót. Ezek ugyan nem törik meg teljesen a regény dinamikáját, de érezhető, hogy Dani óriási témát próbált kézben tartani, és néha túl gyorsan és ellentmondásosan fut át bizonyos pontokon.

Mindezek mellett azonban vannak kifejezetten zseniális jelenetek: különösen azok, amikor a humanoid robotok filozofálnak az emberiségről, a fejlődésről és a létezés értelméről. Ezek a részek nemcsak kreatívak és elgondolkodtatóak, hanem irodalmi szempontból is kiemelkednek a regényből — érződik bennük a szerző személyes gondolatvilága és filozófiai érdeklődése.