Stockholm ünnepi hangulatba borulna, de a svéd igazságügyi miniszter furcsa fenyegetést kap: egy üzenet szerint pontosan tizennégy napja maradt hátra. Eközben a metróban előkerül egy csontváz – szó szerint csontig lecsupaszított emberi maradványok a homokból. A halott kiléte nem sokáig rejtély, de egyértelmű, hogy nem véletlenül került elő.

Mina Dabiri és csapata – még mindig gyászolva elveszített kollégájukat – próbál nyomra bukkanni, de a fonal szinte rögtön elszakad. A helyzet menthetetlenül bonyolódik, így újra Vincent Walderhez fordulnak, aki most nemcsak szakmailag, hanem érzelmileg is belekeveredik az ügybe. Miközben Vincent a saját családját próbálja megóvni egy sötét fenyegetéstől, egyre több nyom vezet arra, hogy ez az egész nem egy elszigetelt eset, hanem egy szisztematikusan kidolgozott összeesküvés része – ami képes lenne teljesen felforgatni Svédország társadalmi berendezkedését.

És ami igazán megrendítő: a háttérben ott húzódik egy kőkemény, nagyon is valós probléma – a hajléktalanság. A könyv nem kertel: rámutat arra, milyen mély szakadék tátong a társadalom rétegei között. Az utcára került emberek nem csupán láthatatlanok – zavaróak is azok számára, akik még épphogy a felszínen tartják magukat. A könyv megrázóan érzékelteti, mennyire törékeny ez a „biztonság”, amiben élni vélünk.

És hogy mi történik a végén?  Azok a bizonyos utolsó oldalak… Az, ami után nem lehet másképp: újra elő kell venni az egész trilógiát, mert most már más szemmel olvasod. Minden apró részlet új értelmet nyer. Zseniális húzás, fájó és gyönyörű egyszerre.