Anders de la Motte: Rozsdaerdő

Anders de la Motte valószínűleg az egyik legjobb skandináv krimiíró jelenleg. Műveiben mindig elképesztő figyelmet fordít a részletekre, a karakterekre és legfőképpen a hangulatra. Nála egy helyszín nem egyszerűen háttér, hanem szinte önálló szereplő. Az ember érzi a nyirkos levegőt, hallja az erdő neszeit, és elég hamar elkezdi azt gondolni: na jó, én ide biztosan nem mennék be egyedül.

A Leo Asker-sorozat pedig szerintem még az életművén belül is külön kategória. Az alapötletek zseniálisak, a karakterek emlékezetesek, a történetek pedig mindig valami furcsa, nyugtalanító határvidéken mozognak a klasszikus krimi, a legenda és a majdnem természetfeletti között. A Rozsdaerdő is pontosan ezt hozza. Nem hibátlanul, de olyan erővel, hogy az ember a gyengébb pontjait is hajlandó megbocsátani.

Tartalomjegyzék

Fülszöveg

Leo Asker nyomozó alig rendezkedett be az elveszett lelkek osztályán, eddigi sikerei elismeréseként előléptetéssel kecsegtetik. Bosszúszomjas ellenlábasa, Jonas Hellman azonban mindent elkövet ennek megakadályozásáért, és egy olyan régóta megfeneklett üggyel kísérti meg Askert, amely nem hiába maradt megoldatlan egy évtizeden át. Tíz éve különös kegyetlenséggel meggyilkoltak egy nőt a Rozsdaerdőben álló tőzegfeldolgozóban, a sebei pedig hátborzongató hasonlóságot mutatnak egy ugyanebben az erdőben talált ezeréves lápi múmia sérüléseivel. Az eltemetett ügynek új lendületet ad, hogy évek után a semmiből előkerül az áldozat levágott ujja. Leo régi barátjához, Martin Hillhez fordul, hogy felgöngyölítsék a látszólag viking korig visszanyúló, mitologikus rejtély szálait, és napvilágra hozzák a sűrű, sötét Rozsdaerdőben elhantolt titkokat.

Történet

A Rozsdaerdő ezúttal egy sötét, lápos, legendákkal terhelt területre visz minket, ahol múltbeli gyilkosságok, eltűnések és egy különös nőalak története kezd összekapcsolódni a jelennel. Leo Asker természetesen beleássa magát az ügybe, Martin Hill pedig megint ott köt ki, ahol normális ember maximum nappal, tízfős társasággal és két mentőkutyával merne körülnézni. Közben Jonas Hellman és a régi játszmák is újra előkerülnek, így a történet szépen összeköti az új ügyet a sorozat korábbi szálaival.

A történet nálam végig működött, de volt egy nagy hiányérzetem is. Adott egy veszélyes, süppedős, lápos erdő, amiről folyamatosan azt halljuk, hogy mennyire kegyetlen és kiszámíthatatlan hely. Én pedig vártam, hogy valaki végre rendesen belemerüljön, eltűnjön benne, vagy legalább legyen valami igazán gyomorszorító jelenet ebből. De Anders inkább ijesztgetett vele, mintsem teljesen kihasználta volna. Pedig ebben azért lett volna még kraft.

"– Az élet nem olyan, mint a mesékben – mondja bánatosan.
– Néha a gonosz győzedelmeskedik, akármilyen keményen küzd is az ember. Végül egész egyszerűen nem bírja tovább."

Karakterek

Leo Asker továbbra is zseniális főszereplő. Kemény, makacs, intelligens, sérült, és közben végig érződik rajta, hogy nem egy klasszikus hősnőt akarunk szeretni, hanem egy nagyon erős személyiséget, akinek megvannak a saját hibái és démonai. Pont ettől működik ennyire jól. Martin Hill pedig ismét tökéletes ellenpontja: sokkal furcsább, zárkózottabb, belsőbb világú figura, de együtt olyan párost alkotnak, akiket egyszerűen jó követni.

És ott van Jonas, Para Per, meg a többiek. Ebben a sorozatban az a zseniális, hogy a mellékszereplők sem egyszerűen odarakott figurák. Mindenkinek van saját hangja, saját múltja, saját kis őrülete. Para Per például már pusztán a jelenlétével képes feldobni egy jelenetet, Jonas pedig továbbra is az a figura, akitől az ember egyszerre várja, hogy végre megkapja, amit érdemel, és közben kíváncsi rá, hogy mégis mit húz elő legközelebb.

Hangulat

A Rozsdaerdő atmoszférája elképesztően erős. A nyirkos erdő, a láp, a régi történetek, a Szürke Lány legendája, a rúnák és az elhagyott helyek együtt olyan közeget teremtenek, amitől folyamatosan ott motoszkál az emberben, hogy itt valami nagyon nincs rendben. Anders ebben elképesztően jó: nem kell feltétlenül történnie semminek, már attól képes feszültséget kelteni, hogy valaki belép egy rossz helyre.

Volt benne egy kis Fácángyilkosok-hangulat is, főleg a múltból visszanyúló sötét kapcsolatok, a hatalom és az eltussolt ügyek miatt. Nem koppintásként, inkább ugyanazt a kellemetlen érzést hozta elő: hogy vannak emberek, akik évtizedeken keresztül képesek úgy mozgatni mások életét, mintha csak játékszerek lennének. És mire a történet igazán felpörög, már nemcsak a Rozsdaerdő sötét, hanem szinte mindenki körül ott van valami árnyék.

Összefoglaló

A Rozsdaerdő nálam újabb bizonyíték arra, hogy a Leo Asker-sorozat jelenleg az egyik legerősebb skandináv krimiszéria. Nem lett hibátlan, és egy-két ötletből – főleg magából a lápból – sokkal többet vártam volna, de a karakterek, a hangulat és a történet összességében bőven elvitték a hátukon. Anders de la Motte továbbra is elképesztően jól tudja, hogyan kell úgy felépíteni egy világot, hogy az ember ne csak olvassa, hanem benne is érezze magát.

Martin, Leo, Jonas, Para Per – mindenki a helyén van, a történet pedig újra megmutatja, miért szeretem ennyire ezt a sorozatot. Kicsit hátborzongató, kicsit beteg, kicsit legendás, és közben végig nagyon emberi. Szóval hiába volt pár dolog, amiből még többet vártam volna: egyszerűen imádtam. És ezek után természetesen jöhet a következő rész. Minél előbb.

Anders de la Motte: Rozsdaerdő című kiváló regényét keresd a lira.hu oldalán akár ekönyv formátumban is.

Értékelés

Történet: 10/10
Karakterek: 10/10
Hangulat: 10/10

Kiadó: General Press kiadó
Oldalak száma: 384 oldal
Kiadás éve: 2026
Fordító: Dobosi Beáta
Kép forrása: https://www.lira.hu/hu/konyv/tovabbi-konyveink/rozsdaerdo-1