Mohlin & Nyström: Az utolsó élet
Spoiler mentes ajánló
A skandináv krimik mindig különleges izgalmat keltenek bennem, és nincs ez másképp, amikor az Animus Kiadó újabb művet jelentet meg. Miért is? Mert tudom, hogy egy ilyen neves kiadónál mindig olyan regényt kapok, amely nem csupán a szórakoztatásra épít, hanem egy komoly szintű írói munkát és kreativitást tükröz. Így volt ez Az utolsó élet esetében is, melyet már a borítójával és a fülszövegével teljesen megnyertek.
Lássuk hát Az utolsó életet!
Történet
A regény első fele teljesen magával ragadott. A két szálon és két idősíkon futó cselekmény jól megtervezett, dinamikus ritmusú, amely ügyesen váltogatja a múltat és a jelent. A múltban megismerhetjük az eltűnt lány szüleinek vívódását, míg a jelenben John a nyomozás részleteit bontogatja. Az izgalom fokozódik, ahogy John megérkezik Karlstadba, és úgy tűnik, hogy minden összejön. Azonban itt kezdődnek az első csalódások számomra.
A regény egyik első fájdalmas pontja az volt, hogy John bőrszínét csak jóval később, az 107. oldalon tudjuk meg. Korábban, a történet előrehaladtával egy svéd, fehér férfi alakja rajzolódott ki a szemem előtt, és bár semmi problémám nincs a különböző bőrszínű karakterekkel, számomra zavaró volt, hogy hirtelen meg kellett változtatnom a karakter elképzelésemet. Ez a hirtelen fordulat meglehetősen zavarosan illeszkedett a történet korábbi szakaszához.
A történetben folyamatosan felmerül egy erőteljes társadalomkritika is. Úgy tűnik, hogy az írók Svédországot, és annak rendőrségét egyfajta naivnak állítják be, akik csak egy amerikai FBI-ügynök segítségével képesek megoldani az ügyet, mert a svéd hatóságok nem figyeltek oda kellően a kezdetekkor. Ez a kicsit feleslegesnek tűnő kritika egy apró negatívum volt számomra.
"...Ha csak dühöng, azzal nem vált ki elég erős érzelmi reakciót a másikból. A düh természeténél fogva rövid életű. Az emberek felkapják a vizet, aztán lenyugszanak. A csalódás azonban más. Befészkeli magát a testbe, és a bűntudat hosszan tartó érzését kelti a másikban, amelyet remekül fel lehet használni."
Karakterek
John Adderley karakterét nehéz volt számomra elfogadni. Míg Mona Ejdewik, aki John társa és kapcsolatban áll a tanúvédelmi programmal, tökéletesen meg van írva, mint egy idős, kompetens és dögös nő, addig John egy olyan karakter, akiben egyszerre volt minden: zseniális és buta, türelmes és hirtelen haragú, szuicid hajlamú és mégis életigenlő. Mindezek a jellemvonások folyamatosan zűrzavart keltettek bennem, és megnehezítették, hogy valóságosnak érezzem a karaktert. Szinte lehetetlen volt kapcsolódni hozzá, míg Mona, vagy a lány eltűnt apja, Billy, sokkal közelebb álltak hozzám.
Krimi hangulat
A történet hangulata viszont lenyűgöző volt. A krimi elemek, a gyilkosság körüli rejtélyek és a meglepő fordulatok mind hozzájárultak ahhoz, hogy a könyv szoros figyelmet igényeljen. A két főszereplő, John és Mona, képesek voltak valódi nyomozói munkát végezni, és bár nem tudtam azonosulni Johnnal, az ő felfedezéseikkel és elméleteikkel egy-egy újabb meglepő információ mindig váratott magára. A végén pedig egy igazi cliffhanger következett, amely mindent egy új perspektívába helyezett.
Összességében egy jól felépített, izgalmas történetben volt részem, amely sajnos nem tudott teljesen meggyőzni a főhőse karaktere miatt. Az írók kiváló mellékszereplőket alkottak, de John Adderley számomra egy megoldatlan rejtély maradt. Kíváncsian várom, hogyan folytatódik a története, és hogy sikerül-e új irányt találniuk a főszereplő személyiségének.
Mohlin-Nyström: Az utolsó élet című regényét keresd az Animus Kiadó oldalán, akár E-book formátumban is!
