Andrew Bridgeman: A szerencse fia
A fülszöveg alapján azonnal megtetszett A szerencse fia története. Bár alapvetően inkább a skandináv krimik világában érzem otthon magam, a General Press már többször bebizonyította, hogy délebbre is találni remek bűnügyi történeteket. Az amerikai politikai thriller viszont általában nem az én terepem. A terroristás, államapparátusos sztorik sokszor inkább akciófilmek könyvben, mint klasszikus krimik.
Mégis megfogott valami ebben a regényben. Talán az eltűnt gyerek története, talán a politikai háttér, talán csak az a bizonyos „ebben lehet valami” érzés. És bár nem volt hibátlan élmény, egy dolgot biztosan elmondhatok: ez a könyv végig képes volt magával sodorni.
Fülszöveg
Öt nap van hátra az új amerikai elnök beiktatásáig. Ben Danverst, a huszonnégy éves kockázatelemzőt ez nem igazán érdekli, hiszen épp egy unalmas céges megbeszélésen ül. Ám miután az FBI ügynökei berontanak az értekezletre, és kirángatják az épületből, az élete fenekestül felfordul.
Ben ugyanis négyéves korában emberrablás áldozata lett, és ez idáig mindenki halottnak hitte. A valódi édesanyja pedig pár nap múlva az Amerikai Egyesült Államok alelnöke lesz.
Emma Noble-nak, a kezdő FBI-ügynöknek kell a hírt Bennel közölnie. Ám ahogy az ügy egyre több részletére derül fény, Emma rádöbben, hogy a hatalmas leleplezés időzítése sem véletlen, és a mesterterv háttérben meghúzódó szerzője az egész államapparátust akarja megingatni. A leszámolás kezdete pedig a beiktatás napja.
Emma Noble zöldfülű, Ben Danvers pedig nem az a hős alkat. Az ország és a világ jövője mégis rajtuk áll.
Történet
A regény legnagyobb erőssége és egyben legnagyobb gyengesége is ugyanaz: az elképesztő tempó. Andrew Bridgeman gyakorlatilag megállás nélkül dobálja az olvasó elé a csavarokat. Néha olyan érzésem volt, mintha egy hullámvasúton ülnék: mire felfognám az egyik fordulatot, már jön is a következő. Sőt, néha egyetlen fejezeten belül két komolyabb csavar is érkezik.
Ez egyrészt nagyon izgalmas, mert egy percig sem unatkozik az ember. Másrészt viszont pont emiatt éreztem azt, hogy ez a történet alul van írva. És igen, ezt most én mondom – az az ember, aki rendszeresen panaszkodik a túlírt könyvekre.
Ez a sztori simán elbírt volna még legalább száz oldalt. Hiányoztak azok az apró, hétköznapi jelenetek, amelyek egy kicsit lelassítják a történetet és segítenek jobban belehelyezkedni a világba. Itt sokszor két levegővétel között kapunk egy félmondatnyi háttérinformációt, aztán már robogunk is tovább a következő eseményhez. Pedig a történet alapjai nagyon erősek. Politikai játszmák, titkok, manipuláció és személyes tragédiák keverednek benne. Csak épp az író nem mindig hagy időt arra, hogy az olvasó igazán megeméssze ezeket.
"Mindent a maga idejében. Ez volt az apja tanácsa. Legyél nyitott, és megtörténik."
Karakterek
A könyv egyik legnagyobb pozitívuma a karakterekben rejlik.
Emma Noble számomra azonnal egy új kedvenc főszereplő lett. Zöldfülű FBI-ügynök, aki makacs, kitartó és egyáltalán nem az a tökéletes akcióhős. Az ő háttértörténete még csak most kezd kibontakozni, de az apja és a „Főtörzs” titokzatos katonai múltja rengeteg lehetőséget rejt. Nagyon érződik, hogy az író hosszabb sorozatban gondolkodik vele.
Benjamin Danvers már az első pillanattól szimpatikus volt. Az a rengeteg lelki megpróbáltatás, amin keresztülmegy, elképesztő. Folyamatos hazugságok és árulások között próbál eligazodni, mégis képes megőrizni az emberségét. Ez az a tulajdonság, ami igazán szerethetővé teszi.
Arnau pedig a történet sötétebb oldalát képviseli. Az ő szemszögéből betekintést kapunk abba, hogyan működik a manipuláció és az agymosás. Az ő története talán a legtragikusabb az egész regényben, mert tökéletesen megmutatja, mire képes a vak hit és a rossz kezekbe került ideológia.
Krimi hangulat
Bár a könyv inkább politikai thriller, mint klasszikus nyomozós krimi, a feszültség végig jelen van a történetben. A gyors tempó miatt az olvasó szinte folyamatos készenléti állapotban van. Mindig történik valami, mindig jön egy új információ vagy egy új veszély.
Ami viszont igazán működik, azok az emberi pillanatok. Az író néhány jelenetet olyan erősen ír meg, hogy szinte filmszerűen jelennek meg az ember fejében. Amikor például az alelnök hosszú idő után először érinti meg a fiát, szinte érezni lehet a jelenet súlyát. Ahogy megsimogatja az arcát, ahogy megfogják egymás kezét – ezek a pillanatok adják a történet valódi lelkét.
Összefoglaló
A szerencse fia egy nagyon pörgős, fordulatos politikai thriller, amelynek egyetlen komoly hibája, hogy túl gyorsan akar túl sok mindent elmondani.
Több idő kellett volna a világépítésre, több hétköznapi jelenetre, több lehetőségre, hogy az olvasó egy kicsit megálljon a csavarok között. Mindezek ellenére nagyon szerettem ezt a könyvet. Ritka az olyan történet, amely ennyire gyors tempó mellett is képes érzelmileg hatni az olvasóra.
Emma Noble karakterében pedig hatalmas potenciált érzek. És mivel külföldön már megjelent a folytatás… én biztosan visszatérek ehhez a sorozathoz.
Andrew Bridgeman: A szerencse fia című kiváló regényét keresd a Lira.hu oldalán e-book formában is!
Értékelés
Történet: 9/10
Karakterek: 9/10
Krimi hangulat 9/10
Kiadó: General Press Kiadó
Oldalak száma: 336 oldal
Kiadás éve: 2026
Fordító: Kern Ágnes
Kép forrás: https://moly.hu/konyvek/andrew-bridgeman-a-szerencse-fia